Támogató csoport
Minden olyan szülőt vártunk, aki sérült gyermeket nevelnek, beleértve azokat a szülőket (nagyszülőket, leendő szülőket), akiknek jelenleg problémájuk, nehézségeik vannak a helyzettel, és azokat is, akik a pozitív oldalát is látják a sérült gyermekkel való életnek.
A csoport leginkább személyközpontú megközelítéssel volt jellemezhető, mely magában hordozott önismereti elemeket is. Ez utóbbi hosszabb távú elképzeléseink miatt volt lényeges. Cél volt, hogy a létrejött csoport jól szervezetté és munkaképessé váljon, a kívülálló csoportvezető szerepének fokozatos leépítésével önfenntartó és önszervező formában működjön tovább.
Eddigi tapasztalataink alapján a fogyatékkal élő gyermekek és szüleik alapvető problémája az izoláció. A szülök fokozott napi feladata és megterhelése akadályt jelent saját problémáik, kérdéseik és kétségeik megosztásában, a mások élethelyzetével való összehasonlításban. Ezért a fogyatékkal élő gyermekkel kapcsolatos orvosi, szakmai, praktikus kérdések mellett elsősorban a mások "megküzdési stratégiái" iránti érdeklődésre számítottunk.
Előbbi kérdések megterhelhetik a csoportalkalmat, ezért ezeket próbáltuk kiemelni a témák közül, és ahol megoldható volt, az általunk ismert szakemberek elérhetőségének megosztásával segítettük.
Módszertani szempontból a csoport sajátossága miatt a szorongásmenedzselés új kérdéseket vet fel. A fogyatékkal élő gyermekek szüleinek élethelyzete és feladata folyamatos. A probléma egy szinten orvosi és pszichológiai szempontból sem megoldható. A szülő lelki érettsége, növekedése, problémamegoldó képessége a gyermek fogyatékosságot okozó betegségét nem szünteti meg. A szülő és gyermek problémái sok esetben összefonódnak, a szülő válik hordozójává olyan feszültségeknek, melyek önmagukban nem a saját életéből adódnak, hanem a beteg gyermek és társadalmunk közötti ellentétből. Beékelődik e kettő közé. Ezért a csoportalkalmakon úgy igyekeztünk megközelíteni a szülőket, hogy az összefonódó problémákból, élethelyzetükből, mint saját életükért felelős önálló személyek emelkedjenek ki.
Ez segíthet abban, hogy a saját magukkal kapcsolatos feladat elkülönüljön az élethelyzet adta nehézségektől. Számunkra a kulcs az előbbi, mely közvetetten az utóbbira is hatással van. Ezért a szorongásmenedzselést csoportunkban nem direkt szorongáscsökkentő technikákkal célozzuk meg, hanem - valamelyest Victor Frankl logoterápiás szemléletéből merítve - válaszkereséssel, értelemadással.
A szorongás kóros volta a különleges élethelyzetű szülők miatt eleve kérdéses. Nem várhatjuk, hogy a sokszor kiszolgáltatott, a jövőre nézve is bizonytalan, enyhülést nem kínáló helyzetben a szülő ne szorongjon. Azt azonban igen, hogy a feladat egyre érettebb megismerésével, elfogadásával egyéni választ adjon. Ha lehet így fogalmazni, a szorongáscsökkentés egyik technikája "Ő". Az a személy, az a feladat szempontjából megszólított személy, aki élethelyzetét mint választ kívánó helyzetet megláthatja. Ahogy a csoportok során személyesen megjelenő szülő kiemelkedik a beékelődéséből, megélheti, hogy csakis Ő az, akire az adott helyzet vonatkozik. Ez a megismételhetetlen, személyes jelleg az, ami a korábban esetleg nyomasztó, kényszerű helyzetből éretten választott feladatot formál. Így minden, a szülőre, mint önmagára helyes fényt hozó elkülönülés visszaküldi a feladatban való részvételre.
A másik szempont a "valóság". A fogyatékkal élőkre reagáló társadalom, mint alig definiálható konkrétum, megfoghatatlan "ellenfél" súlyos árnyékként vetül a gyermekek jövőjére. Számos kérdés merül fel arra vonatkozóan, amikor a szülő maga is beteggé, öreggé, gyermekét gondozni képtelenné válik. Kiben bízhat ilyenkor egy szülő, amikor már a fogyatékos gyermek életének kezdetén rossz reakciók sokaságával találkozik a "társadalom felöl". Ezért egy bizonyos szempontból a szülőnek nem marad választási lehetősége a tekintetben, hogy a társadalom felöl (önmagát is beleértve) olyan szemlélő pontot találjon, melyből bizalmat és reményt meríthet, valamint leleplezheti a fogyatékkal élőkre irányuló torzult reakciókat. Végső soron tehát a csoport feladatának a lelki növekedést tekintettük (tekintjük), mely a kezdetben még mozdíthatatlannak tűnő falakban előbb-utóbb megtalálja a repedéseket és utat nyit a számkivetettek számára is.